Csapj le a jó ajánlatokra!

A szállások piacán manapság mindenki megtalálhatja a számára optimális megoldást. Ha már nyaralásra adjuk a fejünket, sokan az élményekre szeretünk költeni, míg másoknak a szállás kényelme az első, hiszen nekik azzal együtt teljes a kikapcsolódás. A sátras megoldásoktól a hosteleken át egészen a luxuslakásokig és -hotelekig millió lehetőség kínálkozik. Én – mint sok dologban – itt is valahol középen helyezném el magam, legalábbis semmiképp nem a spektrum két szélén.

Sajnos nem vagyok már tinédzser, amikor még a földön is el tudtam aludni, és hiába próbálkoztam vele, nekem a sátor és a hasonló merészebb megoldások túlságosan diszkomfortosak. Ehhez hasonlóan nem aludnék másokkal egy térben, valahogy túl intim számomra. Viszont azzal sem tudok mit kezdeni, ha hatalmas terekben vagyok és körbeugrálnak, mindenféle szolgáltatással bombáznak. Nem szeretem a rongyrázást, és hippi sem vagyok – azt hiszem, ezzel most sikeresen belemartam mindkét oldalba… Elvagyok az aparmanokkal, a kiadásra szánt magánlakásokkal, és az egyszerűbb, modern hotelekkel is. Gyakran azért választok lakást szállásként, mert úgy átélhetem, hogy milyen lenne az adott helyen élni. Még ha csak néhány napra is, de megvan az az illúzió, hiszen van egy komplett lakásom arra az időszakra.

A modern szállások egyik további előnye számomra a kódos vagy kártyás beléptető rendszer, aminek utána is olvastam a minap – így lyukadtam ki a metroman.hu oldalon. Mivel egyébként is jól jön az ember lányának, ha van a tarsolyában egy hasonló profilú – javarészt elektronikai és műszaki –, megbízható bolt, ahonnan bármikor vásárolhat, ezért jobbnak láttam, ha mélyebben beleásom magam a MetroMan kínálatába. Nem is számítottam rá, hogy ilyen kincsre találok: még nekem is – pedig egyáltalán nem konyítok az ilyen jellegű dolgokhoz – teljesen átlátható volt a felület, könnyen ki tudtam igazodni a menüpontok között. Ez a felhasználóbarát kialakítás különösen jól jöhet azoknak, akik nincsenek hozzászokva az online vásárláshoz, vagy még ismerkednek az ilyen jellegű termékekkel. Számomra egyértelmű, hogy az internetes rendelés sokkal kényelmesebb a személyes vásárlásnál, de aki ragaszkodna az utóbbihoz, annak jó hír lehet, hogy a MetroMan rendelkezik egy hagyományos üzlettel is, mégpedig Nagykanizsán. Így elsősorban a környékbelieknek lehet ideális ez a megoldás, a többieknek pedig marad a virtuális shopping – azt hiszem, túlzás nélkül kijelenthetem, hogy utóbbinál sem csorbul az élmény, cseppet sem.

Noha eredetileg egy konkrét céllal, vagyis a kártyás beléptető rendszerek iránti kíváncsiságom csillapítása miatt kerültem az oldalra, végül hosszan elidőztem itt – túl sok érdekességet találtam. A termékoldalakat megnyitva újból pozitívan kellett csalódnom a felületet illetően: a jó minőségű fotók mellett részletes leírásokkal találkozhatunk, így minden szükséges információt megkapunk annak érdekében, hogy megfontoltan vásárolhassunk, és a számunkra leginkább megfelelő terméket szerezhessük be. Természetesen még így is maradhatnak bennünk kételyek, felmerülhetnek kérdések, vagy előfordulhat, hogy egyszerűen csak jól jönne egy szakértői tanács – az oldalon található elérhetőségek mindegyike alkalmas arra, hogy a MetroMan munkatársaihoz forduljunk általuk segítségért.

Hiszek az ajánlásokban, ezért is gondoltam, hogy érdemes lehet említést tennem a MetroManról. A metroman.hu bennem egy jól összerakott, profi webshop hatását keltette, ahol ráadásul kifejezetten megfizethető árakkal lehet találkozni. Miért érnéd be kevesebbel, ha így biztosíthatod az otthonod védelmét, a ház és a kert komfortját? A fizetési és a szállítási lehetőségek tekintetében is rugalmasak, így minden szempontból biztosított a problémáktól mentes rendelés. A költségeket előre utalással, utánvéttel, valamint online, kártyás fizetéssel tudod rendezni – ahogy neked a legjobb. A csomag érkezését tekintve pedig teljesen érthető, hogy nem mindig a házhoz történő szállítás a legjobb megoldás. Ha hektikusabbak a napjaid, jobb megoldás lehet egy csomagpont vagy csomagautomata – szerencsére a MetroMannál így is tudod kérni a rendelésed.

Ha téged is „megihletett” a kártyás beléptető rendszer valamelyik korábbi szállásodon, akkor jó hír, hogy könnyen „haza is viheted” az élményt a metroman.hu termékeinek segítségével. A webshop magas minőségű termékeivel teljesen új szintre emelheted otthonod kényelmét és biztonságát.

kártyás beléptető rendszer