Amikor elkezdtem az új munkahelyemen dolgozni, még nem sejtettem, mennyire más világba csöppenek. Egy nagy, nemzetközi céghez kerültem, ahol már az első hetekben kiderült, hogy a kiküldetések, azontúl, hogy szakmai utazások, valóságos feltöltődést jelentő élmények is. Amikor először indultunk útnak, kissé feszülten vártam, mire számíthatok, de a szállás látványa azonnal megszüntetett minden bizonytalanságot. Olyan hotelekben laktunk, amelyekről korábban legfeljebb csak képeket láttam. Tágas szobák, panorámás kilátás, kifogástalan kiszolgálás: egyszóval minden apró részlet a kényelmünket szolgálta. A luxus itt olyan természetes volt, mintha ez lenne a világ legmagától értetődőbb dolga. Eleinte azonban nemcsak az utazások voltak újak számomra, hanem maga a munka is. Időbe telt, mire igazán belejöttem a feladataimba, és megértettem, hogyan működik ez a nagy szervezet. Sokszor éreztem úgy, hogy rengeteg információ zúdul rám egyszerre, és esténként fejben újra és újra végigvettem a nap történéseit. Szerencsére a kollégák türelmesek voltak, és fokozatosan kezdett összeállni a kép. A kiküldetések alatt nemcsak dolgoztunk, hanem tanultunk is egymástól. Jó volt látni, hogyan zajlanak a itt döntések, milyen precízen szerveznek meg mindent. Persze az is igaz, hogy meglehetősen magas elvárásokat is támasztanak. Számomra különösen izgalmas volt, amikor beleláttam a céges pályáztatás folyamatába. Korábban csak felszínes elképzeléseim voltak erről, itt viszont megértettem, mennyi előkészítés, egyeztetés és átgondolt lépés szükséges egy-egy döntéshez. Ma már sokkal magabiztosabban mozgok ebben a közegben.
Az új munkahelyemen találkoztam először a Prodap Consult Kft. https://palyazatifejlesztes.eu nevű weboldaláról. A pályázati lehetőségek sok esetben valódi áttörést jelenthetnek egy vállalkozás vagy akár egy magánszemély életében, mégis rengetegen mondanak le róluk már az első lépéseknél. Ennek oka legtöbbször nem az érdeklődés hiánya, hanem az idő- és kapacitásszűke, valamint az a bizonytalanság, amelyet a bonyolult feltételrendszerek és jogi megfogalmazások keltenek. A Prodap éppen ebben nyújt megoldást: átvállalja mindazt a terhet, amely a pályázatírással és az ügyintézéssel jár, így az ügyfeleknek nem kell lemondaniuk a kínálkozó lehetőségekről.
A szolgáltatás alapja a több mint két évtizedes tapasztalat, amelynek köszönhetően a csapat pontosan tudja, hogyan kell eligazodni az uniós és hazai támogatási konstrukciók világában. A pályázatok nem azért tűnnek sokszor megoldhatatlannak, mert valóban azok lennének, hanem mert speciális szaktudást igényelnek. A megfelelő sorrend, a határidők pontos betartása és a szükséges dokumentumok összehangolása mind olyan tényezők, amelyekben egy tapasztalt pályázatíró valódi előnyt jelent. A közös munka során az ügyfél folyamatos tájékoztatást kap, és végig biztos lehet abban, hogy a pályázata jó kezekben van. A folyamat már az elején egy díjmentes konzultációval és előzetes esélyfelméréssel indul, amely reális képet ad a siker lehetőségéről. Amennyiben egy elképzelés nem illeszkedik a pályázati feltételekhez, azt a szakemberek nyíltan és őszintén jelzik, elkerülve a felesleges köröket. A Prodap munkáját nem ígéretek, hanem eredmények igazolják. Az elmúlt években több ezer pályázat beadásában működtek közre kiemelkedően magas sikeraránnyal, különösen az energetikai és lakossági programok területén. A szolgáltatás a benyújtást követően sem ér véget: az elszámolások és fenntartási kötelezettségek kezelése is a szakértők feladata marad. Így az ügyfelek biztosak lehetnek abban, hogy a pályázati folyamat egyetlen pontján sem csúszik el semmi, és a támogatások nem maradnak kihasználatlanul. Minden cégnek érdemes felkeresnie a https://palyazatifejlesztes.eu weboldalát.
