Remek lehetőség, az aktív pihenés szerelmeseinek!

Sosem voltam az a típus, aki szeret úgy kikapcsolódni, hogy egyedül vagy társaságban elutazik egy szállodába, és ott egy hétig semmit nem csinál, csak sütteti magát és felszed pár kilót a svédasztalos reggeli-vacsora alatt. Korábbi nyaralós tapasztalataim alapján nagyjából negyvennyolc órát bírok ki egy wellness hotelben. Szerencsére elmondhatom, hogy a családom tagjai, és (hála az égnek) a párom is ugyanebbe a kategóriába tartoznak. Így tehát akár családosan, akár kettesben vágunk neki a világ valamelyik szegletének, mindig úgy választjuk ki aktuális úti célunkat, hogy ott ne csak wellnesselni lehessen, hanem kirándulni, meg várost nézni, meg múzeumba menni stb. Így ha hotelben szállunk is meg (bár a létszámunkból kifolyólag inkább a vendégházakat részesítjük előnyben), mindig olyan szállást választunk, amelyet elhagyva lehetőségünk van hódolni nagy szerelmünknek: az aktív kikapcsolódásnak.

Különböző emberek, különböző ízléssel

Hiába vagyunk egy család tagjai, utazásaink során ahányan vagyunk annyiféle érdeklődési kör, kikapcsolódási stílus, programigény és felhasználható energiaszint zsúfolódik össze egy hétbe. Persze amikor már ott vagyunk a célnál, általában pontos és jól átgondolt tervünk van arra, hogy melyik nap kinek a szájíze szerint kirándulunk. Hogy inkább sportos vagy pihentető, inkább természetközeli vagy városi, inkább információsokkot vagy különösebb agyi munkát nem igénylő programokon veszünk részt. Azonban a tervezés folyamata többnyire egyáltalán nem ilyen gördülékeny, ugyanis sokszor futottunk már bele olyan helyzetekbe, hogy mindegyikünknek legalább négy-öt weblapot át kellett néznie (pedig nem vagyunk ám kevesen!), mire össze tudtunk állítani egy egy hétre elegendő, megfelelően változatos, minden felmerült igényt kielégítő kirándulás tervezetet.

Igazán megörültünk tehát, amikor legközelebbi úti célunk felfedezéséhez az egyik ismerősünk ajánlott egy egyszerűen király weboldalt, a cultractive.hu-t, ami egymagában elég volt ahhoz, hogy a szokásosnál gyorsabban és egyszerűbben megtervezzünk egy családi nyaralást.

Gondolom, más nagycsaládos kirándulók számára sem ismeretlen a túl sok lehetőség közötti eltévedés, így engedjétek meg, hogy megosszak veletek egy király lehetőséget, ami remélhetőleg megoldja az ilyen problémákat!

Cultractive

Jövő nyári uticélunk a Csallóköz

Következő családi nyaralásunk helyszínéül a Csallóközt választottuk, mert egy rövid kupaktanács során mindannyian arra jutottunk, hogy az országnak azt a szegletét még alig-alig ismerjük. Lélekben már fel voltunk készülve egy újabb, hosszú és időigényes internetes böngészéssel járó, több hónapig tartó tervezésre, amikor is betoppant hozzánk már említett régi ismerősünk, aki leginkább arról ismeretes, hogy hatalmas túrakedvelő, és bármilyen rövid időt tölt is valahol, rengeteg látnivalót képes megnézni (vagyis valamit tuti jobban csinál, mint mi). Amikor mondtuk neki, merre indulnánk legközelebb, és nem tudna-e ajánlani valami oldalt (vagy akár oldszkúl, papír alapú útikönyvet), amiből összerakhatnánk, mit akarunk megnézni, csak annyit kérdezett, megnéztük-e már a Cultractive nevű weboldalt.

Mivel gondolom észrevette, hogy csak nézünk rá bambán és értetlenül, mint borjú az új kapura, csak előkapta a mobilját és mutatott nekünk egy olyan weboldalt, ami – legalábbis a Csallóközi túránkra vonatkozóan – megmentett minket a szemkifolyásig tartó netes böngészéstől, ugyanis bármennyire hihetetlennek tűnt is, MINDENT MEGTALÁLTUNK EGY HELYEN!

Remek segítség egy régió felfedezéséhez

A Cultractive egy olyan weboldal, mely remek lehetőséget kínál azoknak, akik felfedeznék a Csallóköz és a Szigetköz festői tájait. Az oldalon megtalálhatunk minden olyan látnivalót, melyet érdemes megnézni, minden olyan programot, amibe megéri akár csak egy rövid időre is bekapcsolódni. Emellett túraterveket is kínál, ami mind a lájtosabb, mind pedig a keményebb túrák kedvelőinek kínálnak izgalmas, felfedezésre csábító lehetőségeket.

Ráadásul ha többre vágysz, mint egy egyszerű programajánló weboldalra, te magad is a részese lehetsz a felfedezés közös élményének azáltal, hogy regisztrálsz. Ezután pontokat gyűjthetsz, saját túraterveket oszhatsz meg, illetve közösségi élménnyé varázsolhatod egy mesebeli tájegység felfedezésének élményét.

Minket elsőként természetesen az érdekelt, milyen látnivalókat kínál a térség a felfedezni vágyóknak, így elsőként erről tájékozódtunk a Cultractive megfelelő menüpontjában. Itt következett egy rövidebb olaszos összezördülés, ugyanis mint említettem, ahányan vagyunk, annyiféle érdeklődési körünk van, ha kirándulásról van szó. A weboldalon minket fogadó bőség zavara pedig mindenkit kicsit idegessé tett (azonnal akartunk megtudni mindent IS). Miután rendeztük nézeteltéréseinket, alaposan elmerültünk a weblap kínálatában.

Rengeteg lehetőség, egyszerű tájékozódás

A Cultractive kínálatában mindent megtalálhatunk, amit a weboldal által felkarolt régióban érdemes megtekinteni. Ugyanakkor annak ellenére, hogy az oldal rengeteg információt tartalmaz, a köztük való tájékozódás átlátható és egyszerű.

Ebben segít például az, hogy a látnivalókra rákeresve rögtön meg is szűrhetjük azokat aszerint, hogy a térség épített örökségét, természeti kincseit vagy gazdasági és kulturális értékeit szeretnénk-e felfedezni. Így az erdei kirándulást kedvelőknek nem kell városnéző séták és múzeumok között keresgélnie a kirándulóhelyeket, a városnézés kedvelői nem kapnak idegbajt attól, hogy csak hegymászással és tájházakkal bombázzák őket, és a kulturális kikapcsolódást keresők is hamar megtalálják az őket érdeklő múzeumokat.

Az egyes látnivalókról érdeklődésünknek megfelelően találunk képeket és rövid leírást tartalmazó galériát, ha csak a lehetőségek gyors átfutására van időnk, választhatjuk az egyszerű és letisztult listanézetet. Továbbá a térképes nézetek segítségével megtudhatjuk, melyik látnivalók milyen távolságra vannak egymástól (illetve a térkép nyilván abban is segít, hogy belőjük, milyen messzire esik a kiválasztott program a szállásunktól). Könnyen tervezhetünk tehát olyan túrát, ami közben hatékonyan, hosszabb autókázások nélkül rengeteg látnivalót megtekinthetünk.

Cultractive

A látnivalókon túl

A sokféle látnivaló mellett a Cultractive összegyűjti azokat a rendezvényeket, melyeket szintén nem érdemes kihagynunk, ha a környékre látogatunk. A rendezvények közül egy naptár segítségével válogathatjuk ki az utazásunk idején zajló programokat, illetve szűrhetjük is őket aszerint, hogy kültéri vagy beltéri rendezvényt keresünk, családi programot szeretnénk-e meglátogatni, illetve óhajtunk-e pénzt költeni az adott eseményre, vagy jó lesz nekünk az ingyenes program is.

A programajánlatok keresése mellett pedig, ha tényleg a túrázás minden vágyunk, lehetőségünk van túraterveket keresni, térkép segítségével saját felfedezőutakat tervezni, illetve ha ennyire nem vagyunk bátrak, részt vehetünk vezetett túrákon is. Ha pedig keményebbek vagyunk a saját tervezésű gyalogtúráknál is, és tényleg az a célunk, hogy minél aktívabban töltsük megérdemelt pihenésünket, nekivághatunk a Csallóköz-Szigetköz régiónak kerékpárra pattanva, illetve vízi utakon is.

Túrára fel!

Aki tehát kedvet kapott valami új felfedezéséhez, kis hazánk mesés kincseinek megismeréséhez, annak irány a Csallóköz és a Szigetköz! Ha pedig szeretnétek elképzelhetetlenül sok időt megspórolni, és kihagyni a turisztikai weboldalakon való idegtépő kavargást, és túlontúl hosszú tervezést, irány a Cultractive! Ott ugyanis biztos vagyok benne, hogy megtaláltok mindent, amit csak látni érdemes.

Remélem, a weboldal átböngészése után ti is úgy fogjátok magatokat érezni, mint én, aki azonnal össze akart pakolni és elindulni egy várhatóan hihetetlen és izgalmas kalandra.

Gyerünk aktív pihenés rajongók! Túrára fel!

Cultractive